Akció
Thriller
- Szinkronizált -
Hank Malone-nak (Alan Ritchson), a csúcskategóriás futárnak három órája van egy szerv szállítására. A cél, hogy… megmentsen egy hétéves kislányt, akinek azonnali transzplantációra van szüksége. A látszólag egyszerű küldetés azonban gyorsan halálossá válik, mivel egy hírhedt bűnszövetkezet vezetője szintén igényt tart a szervre, és nem hajlandó tágítani. Hanket Ben Bishop (Owen Wilson) az orvosi futár is elkíséri az útra, akit Hank nem lát szívesen, mert így még érte is ő tartja a hátát. Tovább
Premier
Dráma
Romantikus
Vígjáték
- Szinkronizált -
Az 1998-as, kultikussá vált boszorkányos romantikus fantasy folytatásában Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét Sally… és Gillian Owens szerepében tér vissza. A nővérek egy többgenerációs boszorkánycsalád tagjai, akiket évszázadok óta egy átok sújt: nem találhatnak tartós szerelmet. Bár az első rész végén úgy tűnt, megtörtént a varázst, de a korábban napvilágot látott második részes információkból kiderült, ez sajnos nem így van, szóval az Owens nővérek tovább küzdenek azért, hogy végre maguk mögött tudhassák az átkot. Mindeközben sötét családi titkokkal szembesülnek, és áldozatokat is kell hozzanak egymásért. Tovább
Premier
Akció
Dráma
Horror
Misztikus
Sci-Fi
Thriller
- Szinkronizált -
A Hope nevű, eldugott kikötőváros határában szokatlan pusztítás nyomait fedezik fel a lakók. Hamarosan kiderül,… hogy a rombolásért és a lemészárolt háziállatokért nem egy ragadozó, és nem is emberek a felelősek, hanem eddig soha nem látott, rejtélyes lények. Hogy honnan jönnek, miért pont ide, és mik a szándékaik? Bum-seok, a helyi rendőrörs parancsnoka és társai erre próbálnak rájönni, miközben – hol üldözőként, hol üldözöttként – kénytelenek újra és újra megküzdeni a jövevényekkel. Tovább nehezíti helyzetüket, hogy a helyi rendőrök nagy részét a közeli erdőtüzek oltására korábban átirányították, és a kommunikáció is megszakadt a kisváros illetve a külvilág között. Tovább
Premier
Akció
Vígjáték
- Szinkronizált -
Egy szatirikus vígjáték, amely a spanyol társadalmi és politikai sztereotípiákat vicceli, valós események paródiáival… és a politikai szféra különleges vendégszerepléseivel. Tovább

Animáció
Kaland
Vígjáték
- Szinkronizált -
A morcos, de hatalmas szívű Hal úr egy elhagyatott hajóroncsban él a tenger mélyén. Nyugodt mindennapjait csak egy… dolog zavarja meg: Pip, a hiperaktív fiatal tengeri sárkány szeméttelepnek nézi otthonát és folyamatosan elcseni a holmijait. A közöttük kialakuló heves vita miatt mindkettejük otthona romokban hever. De nincs minden veszve! Egy látszólag lehetetlen küldetésre indulnak a mitikus Shimmer után kutatva, hogy teljesítse egyikük kívánságát, mit sem sejtve, hogy valaki más is a nyomukban van. A családi animáció Deborah Diesen 2008-ban indult gyerekkönyv-sorozata alapján készült, melyet megjelenése évében a 10 legjobb gyerekkönyv közé választotta a Time magazin. Tovább
Premier
Dráma
Romantikus
Vígjáték
- Szinkronizált -
Az 1998-as, kultikussá vált boszorkányos romantikus fantasy folytatásában Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét Sally… és Gillian Owens szerepében tér vissza. A nővérek egy többgenerációs boszorkánycsalád tagjai, akiket évszázadok óta egy átok sújt: nem találhatnak tartós szerelmet. Bár az első rész végén úgy tűnt, megtörtént a varázst, de a korábban napvilágot látott második részes információkból kiderült, ez sajnos nem így van, szóval az Owens nővérek tovább küzdenek azért, hogy végre maguk mögött tudhassák az átkot. Mindeközben sötét családi titkokkal szembesülnek, és áldozatokat is kell hozzanak egymásért. Tovább
Akció
Thriller
- Szinkronizált -
Hank Malone-nak (Alan Ritchson), a csúcskategóriás futárnak három órája van egy szerv szállítására. A cél, hogy… megmentsen egy hétéves kislányt, akinek azonnali transzplantációra van szüksége. A látszólag egyszerű küldetés azonban gyorsan halálossá válik, mivel egy hírhedt bűnszövetkezet vezetője szintén igényt tart a szervre, és nem hajlandó tágítani. Hanket Ben Bishop (Owen Wilson) az orvosi futár is elkíséri az útra, akit Hank nem lát szívesen, mert így még érte is ő tartja a hátát. Tovább
Akció
Kaland
Sci-Fi
- Szinkronizált -
Négy év telt el. A Nincs hazaút végén Pókember (Tom Holland) a magányt választotta. Önként, a világ érdekében… kitörölte magát az emberek emlékezetéből, és ezzel lemondott a szerelméről (Zendaya) meg a jó barátjáról (Jacob Batalon) is. Magányos felnőttéletet él. New York már nem ismeri a nevét, csak élvezi áldásos működését: hiszen ő folytatja a bűn üldözését – és már nincs semmi más dolga, főállású Pókember lett.
Mégis egyre többször van rá szükség. A ránehezedő nyomás különös változásokat indít be a testében, és végül odáig fajul, hogy már a létezését fenyegeti. Éppen akkor, amikor egészen újfajta bűncselekmények kezdenek terjedni a városban, és neki élete legnagyobb ki hívásával kellene szembenéznie. Tovább
Animáció
Családi
Kaland
ad túl van élete legnagyobb felfedezésén: apának lenni a legnehezebb meló a világon. Rettenhetetlen, kalandvágyó kétéves lánya, Olimpia… olyan szülőt csinált belőle, aki a fúvó széltől is óvja gyermekét… és Múmia és Ramóna féltékenysége nem könnyíti meg a helyzetet. Múmia úgy érzi, mellőzve van, mert minden figyelem Olira irányul, így amikor a csapat megtalálja a csodalámpát, megelőzi őket, és kíván valamit: hogy visszakerüljön az ő idejébe és szülőhelyére, a perui Paititbe… 1502-be. Tad és Sara egyesítik erőiket, és követik Múmiát a múltba, hogy visszahozzák, még mielőtt megváltoztatja a történelmet, és veszélybe sodorja Olimpia létét. Utazásuk során átszelik az Atlanti-óceánt Perutól Görögországig, onnét a Közel-Kelet mélyére jutnak, egészen Ali baba és a 40 rabló barlangjáig… Tad, a felfedező legújabb izgalmas, fordulatos és mulatságos kalandja ismét remek szórakozást kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Tovább
Akció
Kaland
Misztikus
Lehetetlen? Mégis megtörténhet. A meghökkentő látványvilágú, izgalmas film nagyon hitelesen mesél arról, ami igazából elég valószínűtlen.… Hogy egy békés amerikai kertváros békés családja, maguk sem értik miért, házastul, kertestül, autóstul visszacsúszik az időben vagy százmillió évet, és ott, ahol a szép autó parkolt, egyszer csak dinoszauruszok jelennek meg. És a négytagú család kénytelen egészen új dolgokat megtanulni. Tovább
Dráma
Romantikus
Vígjáték
- Szinkronizált -
Az 1998-as, kultikussá vált boszorkányos romantikus fantasy folytatásában Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét Sally… és Gillian Owens szerepében tér vissza. A nővérek egy többgenerációs boszorkánycsalád tagjai, akiket évszázadok óta egy átok sújt: nem találhatnak tartós szerelmet. Bár az első rész végén úgy tűnt, megtörtént a varázst, de a korábban napvilágot látott második részes információkból kiderült, ez sajnos nem így van, szóval az Owens nővérek tovább küzdenek azért, hogy végre maguk mögött tudhassák az átkot. Mindeközben sötét családi titkokkal szembesülnek, és áldozatokat is kell hozzanak egymásért. Tovább
Akció
Vígjáték
- Szinkronizált -
Egy szatirikus vígjáték, amely a spanyol társadalmi és politikai sztereotípiákat vicceli, valós események paródiáival… és a politikai szféra különleges vendégszerepléseivel. Tovább
Akció
Dráma
Kaland
- Szinkronizált -
Christopher Nolan következő filmje, az Odüsszeia egy mitikus akcióeposz, melyet számos helyszínen forgattak IMAX®… technológiával. A film először hozza el Homérosz alapművét az IMAX® filmvásznakra, és világszerte 2026. júliusában kerül a mozikba.
Az Odüsszeia főszereplői Matt Damon, Tom Holland, Anne Hathaway, Robert Pattinson és Lupita Nyong’o, valamint Zendaya és Charlize Theron.
A film producerei Emma Thomas és Christopher Nolan, produkciós cégük, a Syncopy égisze alatt. A vezető producer Thomas Hayslip. Tovább
Dráma
Romantikus
Vígjáték
- Szinkronizált -
Az 1998-as, kultikussá vált boszorkányos romantikus fantasy folytatásában Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét Sally… és Gillian Owens szerepében tér vissza. A nővérek egy többgenerációs boszorkánycsalád tagjai, akiket évszázadok óta egy átok sújt: nem találhatnak tartós szerelmet. Bár az első rész végén úgy tűnt, megtörtént a varázst, de a korábban napvilágot látott második részes információkból kiderült, ez sajnos nem így van, szóval az Owens nővérek tovább küzdenek azért, hogy végre maguk mögött tudhassák az átkot. Mindeközben sötét családi titkokkal szembesülnek, és áldozatokat is kell hozzanak egymásért. Tovább
Akció
Vígjáték
- Szinkronizált -
Egy szatirikus vígjáték, amely a spanyol társadalmi és politikai sztereotípiákat vicceli, valós események paródiáival… és a politikai szféra különleges vendégszerepléseivel. Tovább
Akció
Dráma
Horror
Misztikus
Sci-Fi
Thriller
- Szinkronizált -
A Hope nevű, eldugott kikötőváros határában szokatlan pusztítás nyomait fedezik fel a lakók. Hamarosan kiderül,… hogy a rombolásért és a lemészárolt háziállatokért nem egy ragadozó, és nem is emberek a felelősek, hanem eddig soha nem látott, rejtélyes lények. Hogy honnan jönnek, miért pont ide, és mik a szándékaik? Bum-seok, a helyi rendőrörs parancsnoka és társai erre próbálnak rájönni, miközben – hol üldözőként, hol üldözöttként – kénytelenek újra és újra megküzdeni a jövevényekkel. Tovább nehezíti helyzetüket, hogy a helyi rendőrök nagy részét a közeli erdőtüzek oltására korábban átirányították, és a kommunikáció is megszakadt a kisváros illetve a külvilág között. Tovább
Akció
Vígjáték
- Szinkronizált -
Egy szatirikus vígjáték, amely a spanyol társadalmi és politikai sztereotípiákat vicceli, valós események paródiáival… és a politikai szféra különleges vendégszerepléseivel. Tovább
Akció
Thriller
- Szinkronizált -
Hank Malone-nak (Alan Ritchson), a csúcskategóriás futárnak három órája van egy szerv szállítására. A cél, hogy… megmentsen egy hétéves kislányt, akinek azonnali transzplantációra van szüksége. A látszólag egyszerű küldetés azonban gyorsan halálossá válik, mivel egy hírhedt bűnszövetkezet vezetője szintén igényt tart a szervre, és nem hajlandó tágítani. Hanket Ben Bishop (Owen Wilson) az orvosi futár is elkíséri az útra, akit Hank nem lát szívesen, mert így még érte is ő tartja a hátát. Tovább
Dráma
Romantikus
Vígjáték
- Szinkronizált -
Az 1998-as, kultikussá vált boszorkányos romantikus fantasy folytatásában Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét Sally… és Gillian Owens szerepében tér vissza. A nővérek egy többgenerációs boszorkánycsalád tagjai, akiket évszázadok óta egy átok sújt: nem találhatnak tartós szerelmet. Bár az első rész végén úgy tűnt, megtörtént a varázst, de a korábban napvilágot látott második részes információkból kiderült, ez sajnos nem így van, szóval az Owens nővérek tovább küzdenek azért, hogy végre maguk mögött tudhassák az átkot. Mindeközben sötét családi titkokkal szembesülnek, és áldozatokat is kell hozzanak egymásért. Tovább
Akció
Thriller
- Szinkronizált -
Hank Malone-nak (Alan Ritchson), a csúcskategóriás futárnak három órája van egy szerv szállítására. A cél, hogy… megmentsen egy hétéves kislányt, akinek azonnali transzplantációra van szüksége. A látszólag egyszerű küldetés azonban gyorsan halálossá válik, mivel egy hírhedt bűnszövetkezet vezetője szintén igényt tart a szervre, és nem hajlandó tágítani. Hanket Ben Bishop (Owen Wilson) az orvosi futár is elkíséri az útra, akit Hank nem lát szívesen, mert így még érte is ő tartja a hátát. Tovább
Dráma
Romantikus
Vígjáték
- Szinkronizált -
Az 1998-as, kultikussá vált boszorkányos romantikus fantasy folytatásában Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét Sally… és Gillian Owens szerepében tér vissza. A nővérek egy többgenerációs boszorkánycsalád tagjai, akiket évszázadok óta egy átok sújt: nem találhatnak tartós szerelmet. Bár az első rész végén úgy tűnt, megtörtént a varázst, de a korábban napvilágot látott második részes információkból kiderült, ez sajnos nem így van, szóval az Owens nővérek tovább küzdenek azért, hogy végre maguk mögött tudhassák az átkot. Mindeközben sötét családi titkokkal szembesülnek, és áldozatokat is kell hozzanak egymásért. Tovább
Horror
Misztikus
Thriller
Gemma, egy fiatal anya felfedezi, hogy képes belépni a túlvilági Further dimenzióba, ahol nyugtalan lelkek bolyonganak. Amikor egy gonosz… erő üldözni kezdi, rájön, hogy nemcsak átjáróként szolgál, hanem a lényeket vissza is hozhatja a valóságba. Képessége veszélyes kaput nyit, és hamarosan a démonok a való világot kezdik el megszállni. Tovább
Ma, csütörtök
|
|
|
|
|
|
Holnap, péntek
|
|
|
|
|
|
szeptember 12., szombat
|
|
|
|
|
|
|
|
szeptember 13., vasárnap
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
szeptember 14., hétfő
|
|
|
|
|
|
szeptember 15., kedd
|
|
|
|
|
|
szeptember 16., szerda
|
|
|
|
|
|